Itt is van a rész. Nem biztos, hogy olyan jó lesz, de még vissza kell szoknom a sztorihoz :)
(Kint a fiúkkal a szálloda udvarán)
-Gyerekek, Figyeljetek!-szólt ránk Imre'bá, szóval abba hagyva a beszélgetést oda néztünk. Mert ugyebár mi ilyen minta diákok vagyunk... Hihihi ...
-Az első úti célunk egy mocsaras túra lesz. Amint megérkezik a buszunk... Szóval rendeződjetek kettesével, ha lehet és mindenki haladjon az út szélén. Most pedig induljunk is.- vázolta fel nekünk tanár bácsi a következő néhány órát és már indultunk is a szálloda egyik részére, ahova jön majd a buszos.
-Amúgy Szasza, mesélhetnétek nekem valamit Budáról, mivel csak most jöttem ide. Például, hogy milyen volt az általános...-néztem rájuk kíváncsi tekintettemmel.
-Háát.... bakikkal teli az biztos. Nekem legalábbis. Általánosban nem voltam olyan menő, mint most veletek, mert veletek már most érzem, hogy az egyik legmenőbb társaságot fogjuk alkotni. Visszatérve nálam annyiból állt az egész, hogy néha-néha magolás, vagy csak simán puska készítés, alvás az órákon és nyalizás meg egyszer-kétszer bünti is.-mesélte el Viktor.
-Nekem, sem volt nagy cucc. Hülyültünk, balhézunk, csajoztunk és szivattuk a tanárokat aztán pedig röhögve váltunk el egymástól... -mondta Laci mosolyogva.
-Nekem szintén, mivel Lacival ugyan oda jártunk. CSak én nem csajoztam és ittam le magam minden buli alkalmával magamat, hogy aztán másnap a ruhámat kelljen mosni, saját magamnak.-röhögte Szasza Lacira nézve.
-Esküszöm, hogy amikor a leivásról beszéltél először, azt hittem Laci bepiált, de aztán eszembe jutott, hogy nem lehetne neki, mert kiskorúnak számít még. - mondtam kuncogva a fiúknak. igazából az én sulis sztoriim is ennyiből álltak, de azért részletesebben is elmeséltem néhányat ami megmaradt. Csak mert, szófosásom volt, de jót röhögtek rajta a fiúk.
-Aztán még év elején volt, hogy ilyen őszi idő volt én meg épp ordítottam a tanárnak és a hangon ilyen rekedt, vékony meg fura volt és olyan hülyén hangzott, hogy úúhh...
-Meg az volt, hogy még 7-ben az órán az egyik lány osztálytársam hozott vízipisztolyt és kémia órán elkezdte vele locsolni a tanárt hátulról az meg észre se vette... -meséltem és észre se vettük, de már meg is érkeztünk. Ahogy elnéztem ez a hely csupa saras volt. Valahogy sejtettem, hogy el fogok taknyolni, szóval már előre elhúztam a szám.
-Na, jó. Meg is érkeztünk, srácok! Mindenki rendeződjön el vagy maradjon úgy ahogy most! A terv szerint arrafelé bent lesz egy tó és oda fogunk elmenni ezen a mocsaras részen át. Mindenki figyeljen a társára, nehogy elessen. Akkor induljunk is. -fejezte be uncsi beszédét a tanár úr így végre elindulhattunk.
Na, jó azt hiszem egyenlőre ezzel a nagyon rövid résszel kell megelégednetek, annak ellenére, hogy még így is késéssel hoztam nektek. Őszintén sajnálom, de egyszerűen mindig mindent elfelejtek így csak akkor jut eszembe. Amikor megnyitom a bloggert, szóval eléggé szenilis vagyok. A következő részt amint nem felejtem el hozom és amint időm is lesz. GArantálom, hogy mindent megteszek, hogy a következő rész nagyon hosszú legyen mivel azzal, hogy ezt kirakom valószínűleg át fogjuk lépni az 1000 megjelenítést amit még így leírni is nagyon durva! A mindenit!
Sok-sok Puszi: Írónőtök
Szerelem első látásra
2015. október 10., szombat
2015. október 6., kedd
2015. október 3., szombat
Újra itt...
Helloka. Ez csak egy gyors bejegyzés lesz. A részt épp most kezdtem el írni, szóval vagy ma vagy holnap kint lesz remélhetőleg. A törött ujjam ellenére minden tőlem telhetőt megteszek, hogy egy elfogadható folytatást össze kaparjak nektek.
Pusszancs: Írónőtök
Frissítés: Holnapra várható az új rész...

2015. március 10., kedd
Sajnálom!
Hát eljött az az idő, hogy ezt a blogot SZÜNETELEM határozatlan ideig.Hogy miért?Nem rég csináltam egy új blogot amit imádok írni és most abba szeretném fektetni a munkát.Persze eljön az is amikor majd újra írok ide is, de egyenlőre nem.
U.i.:A Másik blogomat itt találjátok: Nem látsz a szemedtől?!

2015. március 7., szombat
2015. január 29., csütörtök
17.rész
*Lia*
Éppen indultam kifelé a cuccaimmal, amikor valaki mögöttem ordibálni kezdett.
-Hahó!Álj már meg!-ordította valaki a hátam mögül, úgy hogy megálltam, de amikor megláttam, hogy ki is volt az megbántam, hogy bevártam.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
-Csak egy nevet szeretnék megtudni meg még valamit.-felsóhajtottam majd kérdőn néztem rá.
-Szóval kávébarna haj, kék szem menő stílus stb....Tudod kire gondolok?-kérdezte majd rájöttem, hogy Szaszára gondol.
-Igen.Szaszára gondolsz.A teljes neve Zágrádi Szabolcs, de csak Szaszának becézzük.
-Csak még annyit, hogy te mióta ismered?
-A gólyatábor előtti napon ismertem meg.Na most már megyek, csá.-köszöntem el majd gyorsan a kijárathoz rohantam, mert ezt el kellett mondanom a fiúknak!Főleg Szaszának, mert szerintem a csinibaba ráizgult.Blaaa.Kiértem úgyhogy a fiúkhoz indultam, de valamiért amikor észrevettek nevetni kezdtek, ezért gyorsítottam a lépteimen és komoran néztem a fiúkra és ezt észre is vették, úgyhogy abba hagyták a nevetést és kezdtek félni....
-Megtudhatnám mi a vicces mielőtt még közölnék egy baromi vicces hírt-mondtam, de a végére már mosolyogtam.
-Hát, csak Szasza mesélt valamit és azon, de mindegy....-mondta Lackóka majd kérdőn fordultak felém.
-Szóval a szöszike ráhajtott Szaszára!-mondtam fülig érő szájjal majd a fiúk kérdőn néztek rám.Úgyhogy bele is kezdtem volna, ha Imre bá' bele nem ordított volna.
-Gyerekek!Mindenki álljon be a sorba és akkor el is indulhatunk a buszmegállóhoz!-mondta nekünk majd beálltunk és elindultunk a buszmegállóhoz, úgyhogy elkezdtem a mondandóm.
-Szóval épp jöttem ki a folyosón, amikor valaki elkezdett ordibálni nekem úgyhogy megálltam és bevártam az illetőt.Amikor megláttam, hogy a szöszke az kérdőn néztem rá és elkezdett kérdezgetni a nevedről, hogy mikor ismertelek meg, meg ilyesmik.Szóval ebből gyanítom, hogy rád izgult a szösszentyű.-mosolyogtam rá, de ő rémülten nézett rám úgyhogy muszáj volt elröhögtem magam.
-nyugi már, majd úgy is lerázzuk, ha szeretnéd persze.-néztem rá ravasz mosollyal az arcomon.
-oké akkor már kezdhetitek is faggatni, hogy mi a csudát akar tőlem!-mondta rémülten mi meg röhögni kezdtünk rajta.Szegény gyerek most van először velünk, az osztállyal és már ráizgult az egyik cica!Hát ez förtelmes lehet!
-Ne röhögjetetek!Ez nem vicce!-mondta még mindig rémülten, de mégis kicsit ingerülten.A reakciónk erre a még hangosabb röhögés volt.Ezt Imre bá' is észrevette, úgy hogy hátrajött szólni, hogy ,,nevessünk csendesebben".Hát, oké.Hogyan lehet csendben nevetni?Ha csendben nevetünk, akkor az már nem is nevetés hanem vihogás vagy mi.....
-Na, jó most már tényleg abbahagyhatnátok a nevetést, mert már kezdem unni....-mondta teljesen nyugodtan......most már nyugodtan.Szerintem sikerült megbékélnie a ténnyel, hogy a Szöszi célba vette a megszerzését.Megerőltettük magunkat, majd egy nagy levegő után ráhagytuk a röhögést.
-Bocsi haver, de ki gondolta volna, hogy már célba vesznek a csajok, persze Lia az kivétel, mert őt ismerjük...-.nem tudta befejezni Laci a mondandóját amit sikeresen végig vihogott, mert egy jókora öklöst kapott a vállába, amitől persze feljajdult.Ekkor Szaszára néztem a reakcióját lestem, csak egy kicsiit félve, de amikor megláttam szinte már hallottam ahogy az a nagy kő leesik a szívemről.Az a hülye ott vihogott engem nézve és alig bírta ki, hogy ne nevessen hangosabban.Láttam a szemében....a kis pimasz!
-Na most kaptam vissza a kinevetést.-kezdtem én isnevetni.
-Az nevet aki utoljára nevet.Nem igaz, Lia?-kérdezte Szasza még mindig vihorászva-nem gondoltam volna, hogy ez majd pont velem történik meg, hogy rám lesz igaz... de mindegy.
-Igaz..-motyogtam az orrom alá

Brühühü... :(
1.
Hát ötlet hiányban vagyunk a baráti és rokoni közösségben is szóval nagyon nagy örömmel várok ötleteket az egyetem nevét illetően, mert fogalmunk sincs, hogy mi legyen.És, azt meg se említsük, hogy milyen marhaságok jutottak eszünkben amin még most is sírok, ha visszaemlékezem....Szóval tárt karokkal várom az ötleteket.
2.
Nem tudom, hogy mi okból csökkenek az olvasóim, de két lehetőség lobog a szemem ellőtt.
a, tanulás, tanulás és tanulás.Folytassam?Nem.
b, az egyik bejegyzésem miatt, amiben a pályázatról hadováltam, hogy majd februárban lesz vége
Szóval türelmesen várok, de nem ígérek most már több részt addig még nem növekednek a megjelenítések száma...következő rész várható kb. 640- nél és most van 637.Szóval addig is írom a másik blogomat....
(itt találod:Nem látsz a szemedtől?! )

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)