2014. november 28., péntek

Majd holnap...

Szóval ma elkezdtem és már szinte a 1 harmada meg is van, de már kezdek bealudni, és nem a billentyűzeten szeretnék ébredni de ígérem, hogy holnap korán kelek és megírom!

2014. november 21., péntek

11. rész

 *Lia*

Épp, hogy elhagytuk a szállást amikor a fiúk elkezdtek faggatózni, hogy mit csináltam a kirándulást megelőző napon...Na gondoljátok mi történt a mosolyomból lett egy lekonyuló ív és egy kicsit sápadt is lettem és persze, hogy a fiúk ettől még inkább kiváncsiak lettek, de attól még tudom, hogy tudják,  hogy nekem ez nem olyan jó, hogy elmondjam szétkürtöljem, nem szoktam hozzá még ehhez, hogy barátoknak mondjam el, mert én igazából, azért tudtam megtartani a jó fej énemet mert van egy jó fej unokatestvérem, egy fiú, de mindegy is térjünk vissza, szóval a fiúk ahogy meglátták hogy rosszul nézek ki, olyan kiváncsi fejet vágtak (itt inkább Lacira gondolok vagy teljesen rá), hogy legszívesebben a földön feküdtem volna a nevetéstől, de ahogy felidéztem magamban a képet, ahogy a nagyi a földön van és eszméletlen egyből elment a kedvem mindentől, de mivel tudtam, hogy jobban van és nincs semmi baja így a földön fekvés helyett csak egy mosoly telepedett az arcomra, de Viktor kizökkentett a gondolatomból sajnos a kérdéseivel.

-Na, mi az Lia, mond már, mert belehalok a kiváncsiságba, mert biztos vagyok benne, hogy nálad, ilyen arcot ritkán látni!-mondta már szinte könyörögve, úgyhogy nagyot sóhajtottam.
-Aznap botlottam bele ügye Szaszába és amikor hazamentem elindultam, hogy megkeressem a nagyit, hogy megmagyarázzam neki, hogy hol voltam, mert amikor eljöttem otthonról akkor nem szóltam neki, de amikor bementem nem találtam meg úgyhogy felnéztem az emeletre is hátha ott van.Ott is volt, csak épp eszméletlenül gyorsan odarohantam hozzá és hívtam a mentőket.Mire kiértek nekem már patakokban folytak a könnyeim, úgyhogy egy nő odajött hozzám is, hogy megnyugtasson, hogy nem lesz semmi baj, mert minden rendben van és elmondta, hogy most beviszik és megvizsgálják, azután egy mentős odakiabált neki, hogy most már jöjjön, mert indulnak.Gyorsan összepakoltam és hívtam egy taxit és miközben vártam flkhívtam nagypapát is, hogy ne haza hanem a korházba jöjjön, azután bementem a korházba és mire odaértem már kész is voltak a vizsgálatokkal úgyhogy bemehettem úgy egy 10 perc múlva megjött nagypapa és rábeszélt, hogy jöjjek el mert aztán lemaradok valamiről és hát én nagyon nem tudtam ellenkezni szóval itt vagyok és a doki azt mondta, hogy nincs semmi baja, de még bent kell maradnia megfigyelésre a nagyinak....Szóval ennnyi.-fejeztem be a mondandómat és rájöttem, hogy az egészet max. 4 levegővétellel mondtam el.A fiúknak is egy kicsit leromboltam a hangulatát úgyhogy gondoltam hogy akkor jövök nekik annyival hogy fel is építsem.
-Na, de ne vágjatok nekem itt olyan képet mint akik citromba haraptak, hanem legalább adjatok egy kis hangulatot, hogy ne gondolhassak rá-mondtam mire mosolyogva ecseteltem, hogy a tervem sikerült és a citromfej helyett mosolyfejeket látok.Na, de mint minden gondolatomat ezt is félbeszakították. 
-Srácok!Megérkeztünk!-mondta Imrebá büszkén ránknézve mivel csak az út felét röhögtük végig, mert a másikat végigmeséltem. 

2014. november 14., péntek

10. rész

 *Lia*

Éppen az udvaron sétáltam amikor láttam, hogy Szasza közeledik felém, úgyhogy én is elindultam, hogy hamarabb mondhassa el amit akar.
-Szia csak szólni akartam, hogy mindjárt indulunk a saras utunkra-mondtam kicsit belekuncogva a végébe.
-Oké.Köszi, hogy szóltál.-néztem kék szemébe amibe belelógott egy tincs.Erőt vettem magamon és mintha nem lenne nagy dolog félresöpörtem azt a kicsi rakoncátlan tincsét.Először furán nézett rám aztán megerőltette magát és kinyögte amit akart.
-Kösz-mondta kicsit fura hangon.
-Nincs mit-mosolyogtam rá majd ő is mosolyogni kezdett, de sajnos szerencsétlenségemre belevesztem már megint azokba a kékségesen szép szemekbe, de ez nagyon rossz ötlet volt, mert ekkor bevillant a kép az álmomból amikor csókolózott egy lánnyal.Ráadásul még amikor elfordultam olyan vörös volt az arcom mint a vadalma.Dupla égés.Gratulálok Lia így kell ezt csak égesd még egy picit le magad és már az egész fejed vörös lesz.Arghh.
-Valami baj van?-kérdezte és ennyi volt.Kellett nekem elszólnom magamat.
-Ööö.....izééé........neem....-hát igen ez volt az a csepp amikor tényleg vörös lett a fejem.
-Oké-mondta azzal az isteni mosolyával.
-Na szerintem én mindjárt jövök csak még el kell intéznem valamit.Sziaa..-köszöntem el gyorsan tőle mielőtt még a borzasztónál is jobban leégnék.

*Szasza*

Miután Lia elég furán viselkedett odamentem a fiúkhoz, hogy megkérdezzem tőlük, hogy tudják e mi a baja.Hátha.
-Hello.Tudjátok mi a baja Liának, az előbb eléggé fura volt.....-mondtam egy kicsit megnyújtva a végét.
-Nem tudom, de ha akarod majd megkérdezem tőle és van egy olyan sejtésem, hogy az álmáról van szó, de kitudja lehet, hogy valami fiúügy, mert hallottam tegnap, hogy valakivel veszekedik a telefonban, de kitudja lehet, hogy valaki más volt.-mondta, de észrevette, hogy amikor kimondta azt, hogy fiúügy akkor egy kicsit kirázott a hideg, de csak egy kicsit.
-Mi az Szasza?Tán tetszik neked a mi lányhaverunk?-kérdezte Dani gyanakvóan mire mindannyian rámnéztek.A francba, el kell mondanom nekik hisz a barátaim és talán tudnak segíteni is.Viszont az is lehet, hogy elmondják Liának és megutál vagy kicsit furán fog viselkedni, mármint furábban....
-Na jó.Elmondom nektek az igazságot ha megígéritek, hogy nem adjátok tovább neki-mondtam suttogva nekik mondjuk azt nem értem miért suttogtam, de nem is baj bármikor megjelenhet valaki, akinek nem akarom elmondani.
-Megígérem..-mondták mindannyian egyszerre, hát ez miért is nem nyugtatott meg?Tudom, mert egyszer már Viktor kiírta Twitteren, hogy tetszik nekem egy lány na az a lány egy jó haverom volt és amikor ezt megtudta én hiába magyaráztam neki, hogy nem is tetszik nekem az úgy megsértődött, hogy majdnem leütöttem a Viktort, de sajna nem tehettem, mert szegénykém elég puhány....Na mindegy is térjünk is vissza oda, hogy remélem Lia nem Twitterezik...
-Szóval Lia nem teszik, hanem inkább......szóval......ő az igazi-mondtam ki mire hurrogni kezdtek.
-Nyugi Szasza Megpróbálom nem lenyúlni.-mondta röhögve, de amikor látta, hogy kicsit se mosolygok akkor ő is elkomolyodott szerencsémre.
-Az előzőt komolyan gondoltam, nem mondom el neki és sok sikert barátom-mondta és átölelt érzékien (barátként)

*Lia*

Éppen a mosdóból jöttem ki amikor megláttam Imrebát egy dobozt tartani a kezében és egy másik dobozt próbált felvenni kevés sikerrel.Gyorsan odarohantam hozzá, hogy segítsek szerencsétlenen.
-Jónapot Imre bácsi segíthetek?-kérdeztem mire hálásan nézett rám a kipirosodott arcával.
-Igen, meg köszönném-adott engedélyt úgyhogy felkaptam a másik dobozt (amiben nem tudom, hogy mi lehetett) és elindultunk kifelé a többiekhez.Amikor kiértünk mindenki odajött hozzánk, de Dani viszont elég közel jött valéamiért.
-Elkérhetem a dobozt?-suttogta a fülembe, mire furán néztem rá.
-Minek?Hogy jobban látszódjanak az izmaid?-kérdeztem szintén suttogva csak a végét elnevettem.
-Eltaláltad-Na jó erre azért én se gondoltam, de sebaj odaadtam neki a dobozt és eléggé fura fejjel odamentem a többiek mellé.Valamiért Szaszának is  elég fura volt a feje, de ezt most férretettem és inkább odasúgtam Lacinak.
-Halllod, ez a gyerek nagyon hülye, elkérte a dobozt csak azért, mert azt akarta, hogy jobban látszódjanak az izmai-mondtam neki mire elröhögte magát, de ekkor megláttam, hogy Szasza hirtelen sokkal jobban néz ki, mármint úgy értve, hogy az előbb még ilyen fura fejet vágott, most meg mosolyogva figyel megint, de ez nem azt jelenti, hogy nem lett még helyesebb az egyik napról a másikra.Gondolkodásomat Imrebá szakította félbe.
-Na gyerekek, ezekben a dobozokban egy félliteres vizes üveg van mindenki vegyen ki kettőt, mert szükségetek lesz rá az út nagy részén.-mondta mire körbevettük a dobozokat, hogy vegyünk két üveget magunknak.
-Na, ha mindenki vett ki üveget magának akkor induljunk is!

Dave:

Bocsi!

Szóval Bocsi mindenkinek a ritka sztoriírás miatt de sok a tanulnivaló úgyhogy mostanában kevésbé fogok írni, de amint géphez ülhetek írok egy részt mindenféleképpen. ;)

Lia és Bocsikép:














2014. november 5., szerda

9.rész

*Lia*

*Álom*

A gördeszka pályán voltam, épp a padon ültem és zenét hallgattam amikor megláttam Szaszát.Ösztönösen mentem volna oda hozzá, de megláttam egy lányt is vele ezért elbújtam egy bokor mögé, hogy ne lássanak meg leültek ide egy  padra ami a túloldalt volt, majd beszélgetni kezdtek majd egy idő után gondoltam inkább hazamegyek, de ekkor ők is felálltak és elköszöntek egymástól, de amikor a lány megfordult Szasza a kezénél fogva visszahúzta és átkarolta majd hevesen csókolózni kezdtek.Én nem bírtam magammal  már úgyhogy elmentem egy kicsit távolabb aztán már patakokban folyni kezdtek a könnyeim.Elkezdtem futni valamerre, nem tudtam hova megyek, de nem is nagyon érdekelt, de egyszer csak megálltam, mert hallottam ahogy valaki a nevemet mondogatja, de amikor megfordultam nem láttam senkit.

*Felébredtem*

Amikor felébredtem láttam, hogy a fiúk körém gyűltek és Szasza épp a nevemet mondogatva ráncigál (szóval ezért hallottam, hogy valaki a nevemet mondogatja az álmomban), hogy felébredjek, amikor meglátta, hogy ébren vagyok abbahagyta a ráncigálást és aggódóan nézett rám, de persze nem csak ő, hanem a többiek is.
-Jó reggelt, van valami baj?-kérdeztem furán nézve rájuk amikor éreztem, hogy egy könnycsepp folyik le az arcomon, sőt nem is egy, ezért letöröltem az arcom.
-Na pont ez!-utalt a könnycseppekre Szasza.
-És még nyöszörögve forgolódtál álmodban-mondta Laci.
-Ohh....csak rosszat álmodtam nincs semmi baj, de azért köszi, hogy felébresztettetek.-Néztem rájuk hálásan majd kicsit mosolyogni kezdtem, ezért ők is  kentek egy kis mosolyt az arcukra.
-Mennyi az idő?-kérdeztem, mert úgy gondoltam, hogy mielőtt elmegyünk túrázni sétálok egy kicsit, hogy kiürítsem a fejem.
-Reggel hét óra.Miért?-kérdezte Viktor majd kicsit fura arcot vágtam.gyors kimentem és bekopogtam Imre bácsihoz, mert ugye bent vannak a ruháim nála.Kopogtam, kopogtam....nincs válasz, ezért inkább benyitottam halkan, és elkezdtem készülődni mivel láttam, hogy az ofő. alszik.Hagy aludjon majd úgyis kifárad teljesen a nap végére.Na, mindegy gyorsan elkészültem és kimentem egy kicsit a szálloda kinti részébe sétálni.

*Szasza*

Lia egy ideje már elment, de azt mondta, hogy csak sétál egy kicsit, hogy kiürítse a fejét.Hát mondjuk én is ezt tenném a úgy kelnék fel, mint ő.Vajon mit álmodott?Mitől könnyezett ennyire?Hisz arra ébredtem, hogy nyöszörög, forgolódik és sír.Mondjuk az én álmom sem volt túl jó, mert ugye ha valaki szeret valakit akkor nem nagyon esik jól neki ha a az egyik legjobb haverjával pontosabban azzal akit kiskora óta ismer.És felszabadultan nevetgél azzal a lánnyal akiről úgy gondolja, hogy ő az, az igazi, az egyetlen és egyben az utolsó is.....Gondolkozásomat Laci szakította félbe.
-Hát te meg min gondolkozol ennyire, drága édes kisfiam?-kérdezte mire elkezdtünk nevetni, ám az örökös kíváncsi Jancsikánk idejött és.... mit is csinált?Ja, tudom kiváncsiskodott.
Mi olyan vicces uraim?-kérdezte a maga módján belekontárkodva idilli pillanatunkba Viktor.
-Hát....semmi különös csak Laci kicsit furán kérdezte meg, hogy min gondolkodtam.